Amióta kertes házban lakunk, mindig vannak állatok körülöttünk – kutya, macska, a lehető legkonzervatívabb felállásban. Voltak ugyan gyenge kezdeményezések madárpók, leopárd-gekkó és egyebek témában, azonban a családtagjaim elejtett szavaiból kiderül, bármi is jön a házba, annak gondozása rajtam marad, mint szamáron a fül. Így, mint legfőbb érintett, éltem vétójogommal.

Egyszer egy őszi napon gyermekeim apja közösen múlatta az időt a két fiunkkal, amikor beállítottak egy kilyuggatott fedelű befőttes üveggel. Szemük csillogott és lelkesen egyszerre mesélték, hogyan fogták el szabad kézzel az egeret a nagyinál a pincében.

Az üvegben egy szürke perpetuum mobile lakozott – egyfolytában ugrált, egy pillanatra sem állt le. Nézem egy darabig, sőt, a macska is nézte egy darabig, igaz, ő át is ölelte mellső mancsaival az átlátszó kalodát. Rövid tanakodás után felkerekedtünk, elmentünk egy állatkereskedésbe és vettünk terráriumot meg faforgácsot. Az izgő-mozgó egér beköltöztetése kicsit meredek volt, nagy gyorsaságot és határtalan ügyességet követelt meg, de aztán sikerrel jártunk – a jövevény elfoglalta új, immár kényelmesebb helyét. A terrárium tetejét átfurkált OSB-lappal fedtük le, nehogy megszökjön a kis aranyos. Helyet is találtunk a lakosztálynak, az ebédlőben a szekrény tetején, ahova mindenre elszánt macskánk nem tudott feljutni.

Új időszámítás kezdődött – gyakran értem este úgy haza, hogy a gyerekek és a macska az ebédlőasztalra időszakosan letett terrárium körül ülnek és figyelik az egeret. Megtudtuk: inkább a forgács alatt közlekedik, mint fenn, a kaját falatonként lopja el és hurcolja biztosnak hitt helyre, leginkább a WC-papír gurigából készült alagútjába. Amikor kíváncsiságból betettünk egy nagyobb darab babapiskótát, vajon mit kezd vele, hát azt is elvonszolta és hihetetlen sebességgel próbálta a vacka bejáratánál formára rágni.

Örök optimista volt, folyamatosan ugrált felfele, fogával kapaszkodott az OSB-lapban, úgy rágta. Minden lehetőséget megragadott, volt, hogy terrárium-tisztítás közben lógott meg. Hát senkinek sem kívánom vasárnap délutáni programnak az egérkergetést a nappaliban …

Hogy ne unatkozzon annyira, nagy beruházást eszközöltünk, és vettünk egy másik egeret hozzá 150 forintért. És láss csodát, a mi kis mezeink viselkedése is megváltozott – ha az új jövevény kint falatozott a kajából, ő is elő mert jönni, immáron több időt töltve a szabad levegőn. Kedvencük a gabonapehely volt, az alma és a paprika. Ez utóbbinak a csumája, szigorúan a magoknál kezdve. A szökési kísérletek azonban folytatódtak, de csak az őslakónk szorgoskodott e témában.

Macskánk is életformát váltott – hogy ne maradjon ki semmiből, heves nyávogással kérte, emeljük fel és percekig nézte a karunkból, hogyan mozognak az üvegfal mögött a kis zsákmányállatok. Részt vett a heti takarításban is – szoros macskafogásban részesítette az ideiglenes lakóhelynek nyilvánított dunsztosüveget, amíg mi cseréltük az elhasználódott forgácsot.

Sajnos az egerek ideje gyorsan lejár, így időnként vettünk egy-egy újat, hogy szinten tartsuk a két fős populációt. Mindig csak kettő volt, különböző színűek – egyszer aztán sikerült úgy bevásárolni, hogy vegyes párost hoztunk létre és hamarosan megcsodálhattuk az egérmamát teljes szépségében: kicsi fej, hosszú farok, a kettő között meg egy színben harmonizáló teniszlabda. Genetikailag azonban valamit elronthattuk, az első alomból mindegyik kölyök még rózsaszín korában eltűnt, a második esetében ugyan három felnőtt, de nagyon hamar elpusztultak.

Az egerek kirándultak is – egy teljes napig voltak bent az iskolában, két osztályban is láthatták a gyerekek a kis élőlényeket.

Családi egérkalandunknak egy nagyon meleg nyári hét vetett véget – mielőtt elmentünk nyaralni, egérléptékkel sok-sok kaját és vizet kaptak, ám az extrém melegben (akkortájban volt, vagy 35-40 fok) szegények hőgutát kaptak.

Ennek már több éve volt, de a macskának még mindig eszébe jut és keservesen nyávogva kéri, emeljük fel, hagy nézze az egereket …