Vége felé járt az egyik tavaszi parvo járvány.

A váróban, a vizsgálóban és a műtőben is folyt az infúzió a beteg kutyákba.

Sokan meggyógyultak, sokkal többen, mint ahányan nem. Nagyon jó érzés volt a betegek többségét visszaadni az életnek és nem a földnek.

Hiszen – ahogy egy barátom szokta mondani – : „A föld megvár.”

Az egyik délelőtt csörgött a telefon:

-Jöjjön ki hozzánk, legyen szíves! El kell altatni a kiskutyánkat, Jimmyt. Nagyon beteg. Nem tudjuk tovább nézni a szenvedését.

Megbeszéltük az időpontot. Megérkeztem.

Az apró test hasa és mellkasa körbe volt bugyolálva mullpólyával. A kötés igen kellemetlen szagot árasztott és át volt áztatva nyálkás, sárgás, gennyes váladékkal. A gazda szomorúan elfordult, mikor lebontottam a szörnyű látványt takaró kötszereket.

-Mi történt Jimmyvel? – kérdeztem.

-Elkapta a parvót. Kezeltettük. A hasmenés-hányásból meggyógyult, de 1 hét múlva elkezdett kékülni-feketedni a hátán a bőr, ahová az infúziókat kapta.

Szomorú lettem az előzmények hallatán és bár gyanítottam, hogy mit fogok látni, teljesen lebontottam a kötést. A valószínűleg cukor tartalmú infúziós oldat miatt /amit nem szabad bőr alá adni/ teljes vastagságában elhalt és pergamenként megkeményedett két tenyérnyi méretű bőr, mint egy különálló jégtábla, úgy úszott a kiskutya hátán a sárgás-zöldes bűzös gennyben.

-Biztosan azt szeretnék, hogy elaltassam? -emeltem le a kutyus hátáról -mint egy pajzsot- az életképtelenné vált bőrét.

-Igen, mert már régóta kötözzük és kezeljük a nem gyógyuló sebét. Nem segített semmi, most végre eldöntöttük, hogy nem kínozzuk tovább. – fordult el a látványtól iszonyatot mutató tekintettel a kutya tulajdonosa.

-Nem altatom el! Meg fog gyógyulni. – néztem fel rá guggoltamból.

-Nnnna de hogy? Mindent megpróbáltunk már. Hogyan tudnánk segíteni rajta? Eddig semmi javulás nem volt. -mondta kétkedően.

-Úgy kezdjük, hogy az elhalt bőrt lekapjuk róla, mert az már úgysem kell neki, csak bajt okoz a jelenléte. Teljesen felesleges kötéssel a testére rögzíteni. Azután pedig indul egy nagyon intenzív antibiotikus és helyi fertőtlenítő kezelés. – szálltam szembe a lemondó szavakkal.

Valószínűleg nem bízott bennem Jimmy gazdája, de mivel nem vállaltam a hóhér szerepét, a kezelési javaslatomat végül sikerült elfogadtatnom a tulajdonossal. Megkezdtük a kutyus hátának a „bőrösítését”. Két hét sem kellett hozzá és a blöki száraz, tiszta bőrrel bírt a korábbi nyers hús felett. Szőre az ugyan még nem volt, de pár hónap múlva az is ráhúzódott a frissen termelődött hámszövetre.

Egy dolgot sajnálok. Mégpedig azt, hogy amikor egy év múlva találkoztunk újra, akkor elfelejtettem nagy örömömben fényképet készíteni a kb. 2 szőlőszemnyi, csillag alakú, pigmentálatlan, kopasz foltról a vidáman ugrándozó kutya háta közepén.