Árva galamb

A fociedzés fárasztó volt. Ráadásul hétfő délután, iskola végeztével még inkább. Lassan bandukolt a hazafelé vezető úton. Elfáradt nagyon aznap. De egy 12 éves, fogyni, erősödni akaró srácnak ezt bírnia kell. Ha már úgy döntött, hogy testmozgásként a futballt választja.

Nyár derekán a melegtől tikkadt utcán nem volt járókelő. Lehajtott fejjel haladt a járdán. Azon tűnődött, mikor nem fogják végre azt mondani az áruházban az eladók, hogy „Teltméret. Sajnos nem tudunk nadrágot adni a fiúnak”. Korábban ez rendszeresen lejátszódott, ha Édesanyja elvontatta egy ruhaüzletbe, mert vagy elkopott a nadrágja, vagy pedig hasra esés következtében kilyukadt a térdén. Nemritkán mindkettőn. Ami még szomorúbb okot adott a nadrágvásárlásra, az az említett ruhadarab kihízása volt. Elméje azzal volt elfoglalva, hogy hányszor kell még körbefutnia a focipályát, hogy olyan izmos lába legyen, mint Bene Ferencnek, a híres magyar focistának, aki mellette ült a kispadon a legutóbbi utánpótlás meccsen. Igaz „Bene Feri” edzőként, míg ő cserejátosként izgult a pálya mellett.

Ahogy kalandoztak gondolatai, az út széli árokban valami szürkeség megmozdult. Az akácfa árnyékban nem látta azonnal, hogy mi volt az, de mozgott, az biztos. A gyerekek ösztönös érdeklődése működésbe lépett. Lemászott az árokba a pufi, hogy közelebbről szemügyre vehesse azt a valamit. Egy vadgalamb-fióka próbált most már mozdulatlanná dermedni, ahogy észlelte a közelgő veszedelmet. A fiú megsimogatta a nem is olyan kicsi madarat, mire az kiterjesztette szárnyait és fenyegetően kitátotta a csőrét. Megpróbált belecsípni a hozzá közeledő kézbe.

-Ez a madár támad, tehát életképes. – gondolta az amatőr biológus, miközben felnézett a fára a fészket keresve. Rövid szemlélődés után fel is fedezte a madárbölcsőt. Egyetlen probléma volt csupán, hogy az bizony jó magason trónolt az ágak között. Mivel a fészkébe visszatenni nem tudta a kisgalambot, úgy döntött, hogy hazaviszi és felneveli. Amúgy is volt már otthon egy csomó tücsök egy nagy terráriumban akik szépen fejlődtek. Sőt az Édesapjától kapott nyuszi is cseperedett kellőképpen.

-Egy galamb nevelése sem lehet olyan lehetetlen feladat.- okoskodott. A gondolatot pedig tett követte. A röpképtelen galambot óvatosan két tenyerébe fogva hazagyalogolt, de most már nem foglalkozott a kövérségével. Csak a madáron járt az esze. Még szerencse, hogy volt otthon egy üres kalitka, amibe rögtön el tudta szállásolni újdonsült pártfogoltját. „A mit is eszik a kölyök galamb?” kérdésre több ötletet kapott szüleitől. Nekiállt hát kukoricát darálni és aprószemű sódert gyűjtött.

A madarász körökben jól ismert „begytej” kifejezést eddig nem ismerte, de a könyvek segítettek tudását bővíteni.

Ezután minden reggel kicsit korábban kelt, majd iskola vagy edzés után pedig igyekezett haza, hogy megetesse a galambot. Az ifjú madár láthatóan jól érezte magát. Nőtt, tollazata fejlődött. Talán 2 hét telt el, mikor abbahagyta az addig mohó evést. Csak úgy tessék-lássék csipegetett, majd pár napra rá étvágya teljesen eltűnt. Hiába próbálta a fiú kis védencét erőltetve táplálni, az nem fogadott el semmilyen eledelt.

A szomorú vég hamarosan bekövetkezett. A kisgalamb meghalt.

A tényt megmásítani nem lehetett. A szürke tollú test élettelenül, már kihűlve feküdt a kalitkában egyik délutánra.

Könnyes szemmel fogta a testet. Nem értette, hogy miért történt ez. Fejében a tehetetlenség fájdalmával és az ok kiderítésének vágyával olyat tett, amit előtte még sosem. A konyhából egy késsel és ollóval tért vissza a pincébe és elkezdte felboncolni a halottat. Nem tudta, hogy mit keressen. Bizonytalanul nyitotta fel a galamb has- és mellüregét. Benne megtalálta a kismadár hatalmasra nőtt, élénksárga máját meg a beleket, szívet, tüdőt. Ez volt az a pont a fiú életében, amikor kezdett érlelődni annak a vágynak a csírája, hogy megértse az élőlények működését, fel tudja ismerni a helytelen folyamatokat, okokat és segíteni tudjon a néma szenvedőkön.

Most, állatorvosként, 32 évvel később, már régóta tudom, hogyan előzhettem volna meg akkor a galamb májának zsíros elfajulását. Azóta azonban nem találtam több fészkéből kiesett madarat.